Meghívó

Szeretettel hívjuk a Polgári Gondola idei hajóútjára, 2011. október 1-én 10 órától 13 óráig.

A délelőtt témája: „Magyar lelkiállapot”

Előadóink:
dr. Kopp Mária, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese,
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint
dr. Fekete György, akit arra kértünk, hogy mutassa be az alakuló Magyar Művészeti Akadémiát.

Közlemény: Mi kell a felsőoktatás megújításához?

Hazánk számára létkérdés volna, hogy nemrég még nagyhírű felsőoktatásunk fejlődjék, mégis egyre hanyatlik. A hallgatói tudás egyre gyérebb, aminek közvetlen oka – a közoktatás hanyatlása mellett – az eltömegesedés, amellyel sem az oktatói létszám sem a tehetséges hallgatók megfelelő képzése nem tart lépést. Az intézmények, egységeik és szakjaik szaporodnak, az oktatók mennek előre a ranglétrán, de mindez nagyrészt csak inflálódás.

Meghívó

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tisztelettel meghívja

XV. Polgári Gondolájára, melynek témája:
Új magyar kulturális stratégia - mit várunk tőle, s mit teszünk hozzá?

Előadók:

  • Csoóri Sándor
  • Eperjes Károly
  • Granasztói György
  • Kodolányi Gyula

A Budapest konferenciahajó 2009. október 10-én, szombaton délelőtt 10 órakor indul és 13 óra körül érkezik vissza.

A beszállás és érkezés helye: Vigadó, hajóállomás.
Beszállás: 9 óra 20 perctől.

Közlemény

Balog Zoltán a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

Meghívó

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendes közgyűlésére

Kérem és várom tagegyesületi elnökeink és egyéni tagjaink részvételét.
A tagegyesületek elnökei csak írásos meghatalmazással helyettesíthetők.

Határozatképtelenség esetén az újabb közgyűlést ugyanaznap 10-órára, azonos napirenddel összehívom (Alapszabály 12 § (5)) . Az új közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
Napirend:

Polgári Szemle

Tisztelt Barátaink !

Három igen

2008. március 9-én vizsgázik a magyar demokrácia.

Igen, próbatétel elott áll az egész ország demokratikus kultúrája. Akarnak-e élni és ténylegesen élnek-e az emberek a népakarat közvetlen kinyilvánításának az Alkotmányban biztosított lehetoségével, felismerik-e, hogy a köz ügyei, egyben saját legfontosabb ügyeik rájuk és nem egy szuk csoportra tartoznak, megérzik-e, hogy ok nem alattvalók, hanem valódi polgárok, tehát egy demokratikus közösség tagjai.

XII. Polgári Gondola

 

Magyar Polgári Együttműködés Egyesület
 
XII. Polgári Gondola 2006. október 28-án
 
Téma: „A magyar demokrácia helyzete 50 évvel a forradalom után”
 
Előadók:  
  • Hegedűs Zsuzsa,
  • Fábry Sándor

A MAGYAR POLGÁRI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGYESÜLET KÖZLEMÉNYE

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület hagyományainak megfelelően, az idén immár kilencedszer tartotta meg országértékelő rendezvényét Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség elnökének közreműködésével.

Szintén a hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is rendeztünk gyűjtést az est vendégeinek körében, ezúttal az október 23-i rendőrségi brutalitás áldozatai javára.

Meghívó

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tisztelettel meghívja

Felelős kormány?” című konferenciájára.

Előadók:

  • Herczegh Géza
  • Lánczi András
  • Szabad György

Időpont: 2007. február 3. szombat, 10 óra.
Helyszín: Szent Imre Gimnázium, Díszterem. (Villányi út 27.)

Részvételi szándékát kérem, jelezze Molnár Adrienn Programiroda vezetőnél a 299-8066-os telefonszámon, vagy a molnar.adrienn@polgarokhaza.hu e-mail címen.

Oldalak

Feliratkozás mpee.amorf.info RSS csatornára