Szeretettel hívjuk a Polgári Gondola idei hajóútjára, 2011. október 1-én 10 órától 13 óráig.
A délelőtt témája: „Magyar lelkiállapot”
Előadóink: dr. Kopp Mária, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint dr. Fekete György, akit arra kértünk, hogy mutassa be az alakuló Magyar Művészeti Akadémiát.
Hazánk számára létkérdés volna, hogy nemrég még nagyhírű felsőoktatásunk fejlődjék, mégis egyre hanyatlik. A hallgatói tudás egyre gyérebb, aminek közvetlen oka – a közoktatás hanyatlása mellett – az eltömegesedés, amellyel sem az oktatói létszám sem a tehetséges hallgatók megfelelő képzése nem tart lépést. Az intézmények, egységeik és szakjaik szaporodnak, az oktatók mennek előre a ranglétrán, de mindez nagyrészt csak inflálódás.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendes közgyűlésére
Kérem és várom tagegyesületi elnökeink és egyéni tagjaink részvételét.
A tagegyesületek elnökei csak írásos meghatalmazással helyettesíthetők.
Határozatképtelenség esetén az újabb közgyűlést ugyanaznap 10-órára, azonos napirenddel összehívom (Alapszabály 12 § (5)) . Az új közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
Napirend:
Igen, próbatétel elott áll az egész ország demokratikus kultúrája. Akarnak-e élni és ténylegesen élnek-e az emberek a népakarat közvetlen kinyilvánításának az Alkotmányban biztosított lehetoségével, felismerik-e, hogy a köz ügyei, egyben saját legfontosabb ügyeik rájuk és nem egy szuk csoportra tartoznak, megérzik-e, hogy ok nem alattvalók, hanem valódi polgárok, tehát egy demokratikus közösség tagjai.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület hagyományainak megfelelően, az idén immár kilencedszer tartotta meg országértékelő rendezvényét Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség elnökének közreműködésével.
Szintén a hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is rendeztünk gyűjtést az est vendégeinek körében, ezúttal az október 23-i rendőrségi brutalitás áldozatai javára.