A MAGYAR POLGÁRI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGYESÜLET KÖZLEMÉNYE

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület hagyományainak megfelelően, az idén immár kilencedszer tartotta meg országértékelő rendezvényét Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség elnökének közreműködésével.

Szintén a hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is rendeztünk gyűjtést az est vendégeinek körében, ezúttal az október 23-i rendőrségi brutalitás áldozatai javára.

Az összegyűlt 320 ezer forintot egyesületünk átutalta a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége bankszámlájára. A két egyesület egyezségének megfelelően a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a rendőri brutalitást elszenvedő, anyagilag leginkább rászorult áldozatokat, illetve családtagjaikat támogatta az önzetlen adományokból.

Budapest, 2007. március 13.

Mészáros László
alelnök, főtitkár

További információ kérhető Molnár Adrienntől a 20/9237340-es telefonszámon.